Kreatív ünnepnapok 2019🕯

Ismét közeledik a nap, amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk. A múlt évben, készítettem először, temetői koszorúkat, idén is belevágtam, csak frissítettem kicsit a dekoráción.

DSC_0038

Az eddigi repertoár darabjai voltak: szalmarózsa, mini liliputi tök, tobozok, száraz cédrus rózsafej és lótusz, műanyag mini tök, csillagánizs, casuarina, fa szelet, mini kókusz, fahéj, bakuli, mahagóni fa szelet és a piacon vásárolt legkisebb koszorú.

DSC_0197

A következő képen látható, sárga háncsvirág, az első újdonság a koszorúkon, rengeteg féle színben kapható, zöld, rózsaszín, sárga, narancs kék.

DSC_0018.JPG

Használtam továbbá izlandi zuzmót, plusz kiszárítottam még, a múlt hónapban a virágosnál vásárolt, sárga színű virágot és tettem rá még, mahagóni szeleteket.

dsc_0159.jpg

Piros és sárga műanyag mini almákkal, kicsit melegebb színű koszorúk születtek.

DSC_0058

Még, egy véletlenül talált mandula szem is, szuper kiegészítő lehet.

DSC_0005.JPG

Aki követi a blogot, tudhatja, megőrülök a szárított virágokért. A tavalyi potpurim kiegészült egy másik csomaggal, és mivel illata már nincs, de a színe káprázatos, gondoltam ne vesszen kárba, így rákerült ez is, igazi őszi csendélet lett.

DSC_0114

Sajnos a csapat elég népes.

dsc_0151.jpg

Még van idő neki fogni, itt a hétvége, töltsétek kreatívan!

Ha tetszett a bejegyzés és van kedvetek, legyetek tagjai a Facebook oldalamnak ill. csoportomnak, Kreatív Ünnepnapok néven fut, ősz és egyéb ünnepek közeledtével, sok jó ötlettel várok mindenkit.

Akinek lámpást adott kezébe….🧡🍂🙃☀️ ő vigyázzon mindenkire ezeken a rohanós napokon!

69858145_2248490372128830_2296368100905320448_n
Zoo Toys

Őszi makkokat, nemez gombákat itt találtok! Sok sok őszi inspirációt pedig itt!

 


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s