Hearts 💗 and flowers 💐

Ha meggondolom, hogy csak egy rövid
Percig teljes mind, ami nő s virágzik,
S e roppant színpad csak olyat mutat,
Amit titkos csillag-parancs irányít;

(Shakespeare, XV. Szonett)

A fenti sorokat, a világ egyik, legnagyobb szerelmes versét jegyző író óriás vetette papírra, a cím pedig, egy igen kedvelt könyvből származik, bár ott, a szürke volt a hangadó, ma itt, Valentinnak hála, gondoltam, a rózsaszíné legyen. A kontraszt, a két író között, nem is lehetne nagyobb, ma azonban, nem az ellentéteket szeretném kiemelni, hanem ami összeköt minket, így tehát, két olyan dolgot kerestem, ami mindenkinek mond valamit, függetlenül naptól, hónaptól, alkalomtól: a virág és mellé egy szív. Mai rohanó, stresszes világunkban, kellenek az ünnepnapok, még ha, ez is nem is feltétlen, a miénk és igen, kommersz. Az üzenet egyszerű, legyünk, ebben a hónapban is jobbak, figyelmesebbek, kedvesebbek egymáshoz, magunkhoz.

20200209_142251

Nézzük a kreatív oldalát a hónapnak!

A múlt évben, ezzel a kis krókusszal vártam a tavaszt és mellé egy tányér szeretettel, eggyel korábban pedig, ezzel a kötött szívvel.

A múlt évben felfedezett, horgolásnak hála, ezek készültek, a szívek és a virág Annie Design Crochet– nak köszönhető. Csodás virág és ingyenesen letölthető mintáit, ajánlom mindenki figyelmébe.

20200209_1421150

A szívek mintája, itt található.

Profi horgolóknak 15 perces művelet, én elpiszmogtam azért vele. Kisebb tűvel és vékonyabb fonalból készítettem, eltérve így az eredeti “receptől”.

20200209_141944

Az egyik szívet pedig, már oda is adtam valakinek, örökre.

20200209_141827

A virágé, pedig itt. A közelgő tavasz kedves kiegészítője lehet. Koszorúra, kitűzőnek, keretbe is szívesen tenném.

20200209_142020

A csodás backdrop, háttér, Schall Eszter elbűvölő keze munkája, Reménymadarak néven fut, és hamarosan megtalálja új helyét, a lakásunk valamely pontján. Eszter többek között, könyveket illusztrál, ékszereket és design tárgyakat tervez és rajzol. Rajongásom határtalan!

17426275_1517193861658168_2706320744236084297_n-COLLAGE

További, praktikus “meglepetés” lehet, ez a filc könyvjelző készlet. Annyira szépen összerakta ez a svájci blogger, hogy kedvem lenne, ezt is mindjárt elkészíteni, az a kis méhecske pedig, hab a tortán. Fázisképekkel és leírással, Schaerestei papier oldalán érhető el.

0_valentines_buchzeichen_titel
Schaerestei papier

Ha valaki, csak egy képpel oldaná meg, a Valentin napot, ezek a szerethető, letölthető naptárak és hátterek, garantáltan örömet okoznak majd bárkinek.

Untitled (6)
Craftberry bush

Ha pedig tavasz, akkor egy igen cukker inspiráció, lelkes gyerekekkel pedig, hétvégi kézműves program is lehet akár, Csipkebogyó Virágtündérei. Teljesen lenyűgöztek! Eszméletlenül ötletes, egyszerű, tavaszváró dekorációja lesz, bármely otthonnak.

tündérek2

Ha tetszett a bejegyzés és van kedvetek, legyetek tagjai a Facebook oldalamnak ill. csoportomnak, Kreatív Ünnepnapok néven fut, ünnepek közeledtével, sok jó ötlettel várok mindenkit.

Mosolygós, meghitt februárt kívánok!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s