Róka, rege, róka…🦊

Weörös Sándor: Regélő

Három görbe legényke, róka rege róka,
Tojást lopott ebédre, róka rege róka,
Lett belőle rántotta, róka rege róka,
A kutya lerántotta, róka rege róka.

Egyik szidta gazdáját, róka rege róka,
Másik meg a fajtáját, róka rege róka,
Harmadik az ükapját, róka rege róka,
Hozzávágta kalapját, róka rege róka.

Indie Fixx

Az ősz még késik, kellemes indián nyárban időzhetünk, de ha ti is annyira szeretitek az őszt mint én, annak minden gyümölcsével, színével, illatával, akkor szeretni fogjátok ezt a bejegyzést is. Ugyan nagyon lassan készült, nem túl rövid lelki és “alkotói” válság után, de nagyon vártam már az őszt, még ha sok vegyes érzelemmel teli is, ez az időszak.

A fenti rókás képet, tavaly találtam és azóta őrizgetem, és gyűjtögettem köré a mondanivalót. Kétségtelenül minden évszakban jelen van, de valahogy ősszel, mégis több rókával találkozhatunk. Tudom, hogy a rossz PR ellenére, nagyon sokan rajonganak ezért a vörös bundásért, azt hiszem ezt nagyban Fekete Istvánnak köszönhetjük, generációk kedvence lett a Vuk. Kézműves ötleteket hoztam mára tehát, kis és nagy róka témakörben.

Először is következzen, ez a kis horgolt vörös. Petit Bonnet oldalán láttam meg először, de nem a saját mintája, viszont csodás dolgokat horgol, érdemes követni.

Sok sok rókás minta elérhető, de nekem ez tetszett meg először, Nerdy Knitternek köszönhetjük ezt a kis bundást, ráadásul a minta 300 forint alatt van.

Én kisebbre számítottam, bár némelyik képen inkább mókus mint róka, de jó lesz. A tenyeremben bőven elfér.

Lábat csak kettőt kapott, mert kb. nem látszik.

Ez alatt a két link alatt, ingyenesen letölthető mintákat találtok. Az egyik Elisa Crochet blogja, a másik Annemarie’s Haakblogja ahol tényleg számos horgolmány vár titeket.

Annemarie’s Haakblogja

Ez a nemezelt indián rókafi is nagy kedvenc volt, egy egész bejegyzésben csak hasonló cukiságokat találtok még 2018-ból és 2019-ből.

Filc fronton is jó a helyzet, Lia Griffith minden évben előrukkol egy őszi filcötlettel, a Mollie Makes oldalon pedig, megtalálható az ingyenes verziója ezeknek a karácsonyi rókáknak, ősziesítve. Plusz, egy szintén ingyenes keresztszemes róka minta is letölthető.

Jenny Blair Kits
Lia Griffith és még több itt.

Ha további őszi dekorációt keresnétek, némi ízelítő az elmúlt évek anyagaiból, linkekkel, képekkel, leírásokkal és sok sok szeretettel. Filc, nemez, horgolt, vagy éppen saját készítésű alkotások ünnep és hétköznapokra.

Ha tetszett a bejegyzés és van kedvetek, legyetek tagjai a Facebook oldalamnak ill. csoportomnak, Kreatív Ünnepnapok néven fut, ünnepek közeledtével, sok jó ötlettel várok mindenkit.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s