Karácsonyi faluk, fények

Az elmúlt karácsonyra, kaptam ajándékba egy DIY szettet, telis tele volt, szebbnél szebb fa figurákkal, aztán mellé képzeltem a korai hideget és a árnyakat, és jött az ötlet. Bár a hideg, sötét éjszakák késnek, – ki gondolta volna, hogy novemberben is ilyen pluszok lesznek, – de én ezekre készültem. Szerettem volna, fénnyel megtölteni a szobát, legalábbis addig, amíg eljön az adventi időszak.

20181030_154910

Tovább

Kreatív ünnepnapok!

Áprily Lajos: Útravaló (részlet)

A lélek,
mikor búcsúzva bontja szárnyait,
visz magával a földről valamit.

Eszmét, melyet világra ő hozott,
virágot, melyet ő virágoztatott.

Ünnepnap van, hamarosan elhunyt szeretteinkre és Mindenszentekre emlékezünk.

Az elmúlt évek rohanása után, most itt az idő, egy kicsit készülődni. A szokásos virág, koszorú, gyertya vásárlása mellett és helyett, most saját készítésű koszorúkkal készülök az ünnepre. Előkerült kedvenc kék kosaram is, ami a karácsonyi dekoráció alapja minden évben.

20181023_134041

Tovább

Őszi filc álmok 2018

Nem kezdődhet ősz, saját készítésű filc dekoráció nélkül. Aki még csak ismerkedik a filccel és nem tudja, hol is kezdje, feltétlenül olvassa el, ezt a bejegyzést. Van a filc dekorációnak valami varázsa, lehet az évszak is teszi, de aki egyszer belekezd, biztosan megszereti.

Legyen az egy őszi kiegészítő: levél, róka, gomba, vagy egy tavaszi virág válogatás, vagy egy csokor télen, minden elkészíthető jó minőségű gyapjúfilcből.

20181001_121357.jpg

Tovább

Őszi nemezelő 2018

Előljáróban hozzátenném, hogy sosem tanultam nemezelni, videók és leírások alapján kezdtem neki. Az első művem, ez a hóvirág volt, azóta pedig évszaknak megfelelően mindig készült valami. Készítettem már bárányt, gombát, tököt, hóvirágot. Igazából tű és gyapjú kell hozzá, ja és gyűszű, mert bizony lehet harci sérüléseket szerezni. Hogy, biztosan kedvet csináljak hozzá, nézzük ezt a csipkebogyóágat.

20180920_172431
Tovább